A civilek szolgálatában – Civil információs nap a Martosi Szabadegyetemen

Július 8-án, a  Martosi Szabadegyetem tartotta meg Civil információs napját a Szövetség a Közös Célokért társulás a Komárom-Esztergom megyei Civil információs centrummal közösen.

A civil szféra számára hasznos és érdekes témákat a Komárom-Esztergom megyei, a Győr-Moson-Sopron megyei és a Pest megyei Civil információs centrumok munkatársai biztosították. 

Elsőként Duray Miklós, a SZAKC elnöke tartott előadást a felvidéki civil szerveződések kialakulásáról, fejlődéséről és jelenlegi helyzetéről. Dr. Varga Gábor pszichiáter, neurológus, addiktológus, a győri United Way Kisalföld Alapítvány kuratóriumának elnöke előadásában az önkéntes szerveződésekre jellemző kiégésről, annak elkerülésének módjairól beszélt, valamint a leghatékonyabb személyiségfejlesztő módszerekről. Bereznai Csaba, a tatabányai Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület elnökségi tagja bemutatta a városukban tavaly első alkalommal meghirdetett, rendkívül nagysikerű „Mindennapok hősei” programot. Dr. Csobolyó Eszter, a Pest megyei CIC szakmai koordinátora előadásában a civil szervezetek fontosságát, nélkülözhetetlenségét hangsúlyozta a napjainkat érintő migráció kérdésében. Auguszt-Baranyai Szandra, a tatabányai Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület elnöke számolt be az önkéntesek által létrehozott és működtetett programokról. 

A Feszty parkban megtartott civil információs nap vendégelőadói mellett több felvidéki és magyarországi civil szervezet vett részt.

 

Felvidék.ma

<
>
<
>



BÁZIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET

POSTACÍM: 7900 Szigetvár-Becefa, Fő utca 15/1

Székhely: 2800 Tatabánya, Erőmű tér 7/a

Telefonszám: +36 30 601 4455

E-mail: info@bazispont.hu