A Vörös Rébék Tatán

Négy év után újra ősbemutatóra készül Derzsi György, ugyanis a nagysikerű Kincsem című darab után, most a Vörös Rébék című musical-balladának költött csodálatos melódiákat.

A Magyarországon élő felvidéki, nagyszarvai színész-énekes már eddig is számos fellépésével, önálló estjével kápráztatta el a közönséget.

A mostani darab ősbemutatójára Tatán, a Szabadtéri Színpadon kerül sor július 28-án, este 21.00 órakor. A darab teret ad Arany zsenijének, Derzsi megkapó és felemelő zenéjének, egy misztikusnak hihető, mégis mélyen emberi történetben, mely mesél szerelemről, sodródásról, bűnről, feloldozásról, egyszerre garantálják szívnek, léleknek az örökre szóló élményt. Egyúttal méltó tiszteletadás ez a nagy magyar költő 200. születésnapjának is.

Az előadásban fellép egy másik felvidéki művész, Vadkerti Imre, aki a Kincsem egyik főszereplője volt, is szerepel a darabban. A főbb szerepeket rajtuk kívül még Kecskés Tímea, Pásztor Ádám, Bucsi Annamária, Turek Miklós, Petrozsényi Eszter, Mezei Kitty, Bodnár Vivien, Sándor Dávid és Derzsi Johanna alakítják. A darab koreográfusa Sándor Dávid, rendezője pedig Pesty-Nagy Kati.

Derzsi György első komolyabb szerepe Jézus volt, a Mária Evangéliumában, amit a komáromi Jókai Színház mutatott be. Innentől kezdve felfelé ívelt a karrierje – amit nagyban segített, hogy a Társulat című vetélkedő végén megkapta az István, a királyból Asztrik szerepét – és mára számos zenés műfajban kipróbálta magát. Úgy véli, ő az, aki feltalálta a monooperett műfaját, hiszen egyedül is képes egész estét betöltő zenés műsorral kedveskedni közönségének.

Felvidék.ma

<
>
<
>



BÁZIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET

POSTACÍM: 7900 Szigetvár-Becefa, Fő utca 15/1

Székhely: 2800 Tatabánya, Erőmű tér 7/a

Telefonszám: +36 30 601 4455

E-mail: info@bazispont.hu