Az Év Önkénteseit díjazták

Jót tenni csak azok tudnak, akik békében élnek önmagukkal, hisz ők a szeretet megélésével képesek másoknak is segíteni - ezért is kell megbecsülnünk az önkéntes jótevőket – fogalmazott köszöntőjében Bencsik János országgyűlési képviselő a 2014-es év Önkéntes díjainak átadóján. Az elismeréseket az idei évben Lentulai Mária, a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány Adventi Ablaknyitogató programjának szervezői, a KPVDSZ Nyugdíjas Klubjának önkéntes csapata és a Becton Dickinson képviselője vette át a Városháza dísztermében.

kép1
Aki kötelességén túl jót tesz, önmagából adja a legtöbbet másoknak: erről a lelki szépségről és erőről szól az önkéntes nap – hangsúlyozta köszöntőjében Bencsik János. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a közjó biztosítása elsősorban az állam feladata, mely anyagi érdekek mentén jön létre, de az érzelmi kötődés tudja egyben tartani. – Az életet a szeretet mozgatja, az önkéntesség pedig abból a belső rendből táplálkozik, melynek alapja a lelki szépség – fogalmazott Bencsik János, kiemelve: az önkéntesek arra tanítanak minket, hogy jobb adni, értéket létrehozni, mint elvenni, elpusztítani.
A köszöntőt követően Smudla Kata, a Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület elnöke mutatta be a díjazottakat. Az Év Önkéntese díjat a tatai Lentulai Mária nyerte el, aki kiemelkedő önkéntes munkát végez a Fiatal Utazók Klubja valamint a Tata és Térsége Civil Társulás alapítójaként, míg az Év Önkéntes Programja a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány városivá nőtt rendezvénye, az Ádventi Ablaknyitogató lett. A KPVDSZ Nyugdíjas Klubjának önkéntes csapata egy bemutatkozó videóban foglalta össze tevékenységét, amelyet végignézve kétségtelenül kiérdemelték az Év Önkéntes Szervezete díjat, míg az Év Jótevője elismerést a Becton Dickinson vállalat nevében Sas Andrea HR-igazgató vette át a térség nonprofit szervezeteinek, oktatási intézményeinek támogatása, a dolgozók önkéntes munkája elismeréseként.
kép2
A díjakat dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, Bencsik János országgyűlési képviselő, dr. Beró Henrietta tatai és Bereznai Csaba tatabánya alpolgármester adta át. Smudla Kata, a Bázis elnöke köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik egész évben szabadidejüket, tehetségüket és lehetőségeiket állítják nemes célok szolgálatába, örömet szerezve mindazok számára, akik az önkéntesség révén jó szóhoz, adományhoz, segítséghez jutottak. Az ünnepséget Molnár Tamás képviselő és gyermekei éneke, valamint Szabó Emília, a Jászai Mari Színház művészének rövid produkciói színesítették.

Forrás: tatabánya.hu

 

24óra

kép nagyítása

<
>
<
>



BÁZIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET

POSTACÍM: 7900 Szigetvár-Becefa, Fő utca 15/1

Székhely: 2800 Tatabánya, Erőmű tér 7/a

Telefonszám: +36 30 601 4455

E-mail: info@bazispont.hu