Gömöri lakodalmas

Az Úr 2016-ik esztendeje Szent Iván havának negyedik szombatján lakodalomra került sor Gömörhosszúszó faluban. A határ menti, többségben magyarok által lakott községben a gömöri lakodalmas hagyományát elevenítették fel. A rendezvényen a testvértelepülésekről – a magyaroszági Maglódról és a partiumi Kiskerekiből – is jelen voltak.

A maglódi Kárpát–medencei magyar találkozót kiváltó felemelő érzés késztette a hosszúszóiakat a gömöri lakodalmas létrehozására. Pomaj Anita, a műsor megálmodója és koreográfusa hagyományőrzőket, helytörténészeket keresett fel, és gyűjtötte össze a műsorhoz szükséges anyagot, ismereteket. 

Június 25-én, a történelmi táj jellegzetes lakodalmi szokásai – a leány-kikérő, ágyvitel, kalácssütés, maga a lagzi, lakodalmi menet, a menyasszony búcsúztatása, lakodalmi vigasság – vidám elemei jelenítődtek meg, hű képet adva a régmúlt gömöri lakodalmak szokásaiból. Novák Tamás polgármester meglátása szerint az idén hivatalossá vált testvértelepülési kapcsolat felébresztette a magyarságtudatukat, illetve közelebb hozta a helyieket is a magyar kultúrához.

A lakodalomnak talán legjobban a gyerekek örültek. A kulturális programban, mely a lagzit jelenítette meg, a Bíborka énekkart követően több hagyományőrző csoport is fellépett. A legkisebbek lakodalmas műsort adtak elő, de megtekinthettük a maglódi Kacamajka Néptánccsoport, a szilicei vegyes énekkar, és a Szalóka Éneklőcsoport fellépését is. A lakodalmas műsor részeként a menyasszony búcsúztatása is bemutatásra került. A hosszúszói gömöri lakodalmas a mennyasszonytánccal ért véget. Akinek kedve volt, megtáncoltathatta a menyecskét.

Felvidék.ma

<
>
<
>



BÁZIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET

POSTACÍM: 7900 Szigetvár-Becefa, Fő utca 15/1

Székhely: 2800 Tatabánya, Erőmű tér 7/a

Telefonszám: +36 30 601 4455

E-mail: info@bazispont.hu