Guiness-rekordkísérlet is lesz a IV. Palóc Világtalálkozón

A Palóc Világtalálkozó szervezői idén még több újdonsággal és érdekességgel várják a résztvevőket augusztus 5-7. között Bátonyterenyén. A Guinness-rekordkísérlet mellett, az érdeklődésre való tekintettel, a találkozón megvalósuló versenyek elődöntőit is megszervezik. A felvidéki területi döntőt június 20-án tartják Pelsőcön.

A szervezők, a Tar Lőrinc Baráti Kör Közhasznú Egyesület a Szövetség a Közös Célokért Társulással együttműködve szervezi meg idén a versenyek felvidéki elődöntőjét.

A felvidéki területi döntőt a pelsőci Dénes György Alapiskola szervezésében június 20-án tartják, melyre május 31-ig várják a jelentkezőket mesemondó, népi énekesek (szólisták és együttesek) és népi hangszerek (szólisták és zenekarok) kategóriákban. Jelentkezés, érdeklődés Beke Beátánál a rozsnyo@szakc.sk, vagy +421 918 997 594–es telefonszámon. Az elődöntő aranysávos helyezettjei részt vesznek a IV. Palóc Világtalálkozó döntőjében és bemutatkozhatnak a világtalálkozó nagyszínpadán.

A harmadik találkozón Felvidékről összesen 24 település képviseltette magát. A népmesemondásban és a palócok szépe versenyben Almágy község ügyes gyermekei arattak sikert. A Szeder Fábián-díjat is felvidéki vehette át, mégpedig az ipolyszalkai Dikácz Zsuzsanna.

A találkozón megkísérlik megdönteni a leghosszabb lakodalmas menet rekordját

A kezdeményező, főszervező, a Tar községben működő Tar Lőrinc Baráti Kör Közhasznú Egyesület (TLBK) elsősorban a hagyományőrzést, a közösség történelmének, hagyományainak felelevenítését, átörökítését tűzte ki célul, de fontossági sorrendjükben az elsők között van a határon túli magyarsággal való kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás, valamint a méltatlanul mellőzött falusi élet szépségének, pozitívumainak hirdetése.

Céljuk felhívni a felvidéki palócok figyelmét a Palócföld kultúrája minél szélesebb körben való megismertetésének fontosságára, szellemi értékeink gyarapítására.

A Gyürky–Solymossy kastély csodálatos őshonos fákkal teli parkjában megrendezendő IV. Palóc Világtalálkozón részt venni már önmagában élmény. Ráadásul idén a szervezők palóclakodalmas-menetükbe várják a palóc népviseletbe öltözött lányokat, menyecskéket, asszonyokat, fiúkat, legényeket és férfiakat, minden palóc közösséget, hogy felállíthassák Guinness-rekordjukat, a leghosszabb lakodalmas menet rekordját.

A tervek szerint augusztus 6-án 15.30 órakor indul meg a menet a színpadtól a Tájházba, ahol kikérik a menyasszonyt. „Csatlakozzon hozzánk, hogy mi, palócok is tanúbizonyságot tudjunk tenni az összetartozás erejéről. Felvidék, Pest megye keleti, palóc része, Nógrád, Heves-, Borsod-Abaúj-Zemplén megye palócai, várunk mindenkit, hogy megmutathassuk, miénk a leghosszabb lakodalmas menet a világon“ – szól a szervezők felhívása. Jelentkezni, a létszám feltüntetésével a palocvilagtalalkozo@gmail.com e-mail címen lehet.

Az érdeklődők, csoportok, fellépők, bemutatkozni vágyó együttesek, közösségek, vásárosok, kézművesek május 31-ig itt:

https://docs.google.com/forms/d/1GjdQ-cXURCgE3sL4_WzuGnu2IblIlQid3ckY8qrGRcE/viewform

 

Felvidék.Ma

<
>
<
>



BÁZIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET

POSTACÍM: 7900 Szigetvár-Becefa, Fő utca 15/1

Székhely: 2800 Tatabánya, Erőmű tér 7/a

Telefonszám: +36 30 601 4455

E-mail: info@bazispont.hu