Indul a Gombaszög

Pár nap múlva, július 10-én foglalhatják el a táborozók a gombaszögi kempinget, ugyanis kezdetét veszi a Gombaszögi Nyári Tábor. Az egy hétig tartó rendezvényen jól megfér egymás mellett a politika, a közélet, az irodalom és a zene is.

Az idelátogatók idén több mint 200 programból válogathatnak. A tábor nyitónapján, július 11-én leleplezésre kerül Tompa Mihály felújított szobra, amelynek alkalmából beszédet mond Balog Zoltán, Magyarország emberi erőforrások minisztere is. 

A legkisebbeket megszólító Gombaoviban minden délután a Mesél a bolygó foglalkozás valósul meg, ahol délutáni meséléssel szórakoztatják a kicsiket, de akár a nagyokat is. A TANDEM sátorban pedig minden nap önismereti workshopokat tartanak, valamint élménybeszámolókat hallhatunk a világot bejárt utazóktól.

A zenei kínálat ez évben is kiemelkedő. Fellép többek között az Irie Maffia, a Tankcsapda, a Halott Pénz, szombaton az Useme, a párkányi Jóvilágvan és a Quimby. További információt, valamint a folyamatosan frissülő programot a www.gombaszog.sk honlapon találják az érdeklődők, ahol a jövendőbeli táborozók kedvezményes hetijegyet is válthatnak. Ugyanitt válthatóak jegyek a Somorjáról, Komáromból, illetve Királyhelmecről induló partibuszokra.

Felvidék.ma

<
>
<
>



BÁZIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET

POSTACÍM: 7900 Szigetvár-Becefa, Fő utca 15/1

Székhely: 2800 Tatabánya, Erőmű tér 7/a

Telefonszám: +36 30 601 4455

E-mail: info@bazispont.hu