Jótékonysági hangverseny, flashmob és paralimpia civilekkel

A Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület szervezésében április 5-én került megrendezésre a reggelivel egybekötött civil sajtótájékoztató a Bázispontban. A civil palettán ebben a hónapban többek közt paralimpiai játékbemutatóra, ökolábnyom szélesítésre és természetjáró túrákra is várják az érdeklődőket. Programjaikhoz önkénteseket is keresnek, így akinek kedve, ideje van, csatlakozhat rendezvényekhez.

Boda Andásné a Tatabányai Klímakör vezetője a Nyitott Kapuk rendezvénysorozat kiállítására hívta fel az sajtó figyelmét, amelyet A Vértes Agórájában szerveznek meg április 16-17-én. környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek standok mellett, játékos feladatokkal, hasznos és érdekes tudnivalókkal várják a város óvódásait, általános – és középiskolásait.  Április 11-én, 12-én sokszínű programot biztosít a Bárdos Gimnázium a XII. Diákbiológus és - környezetvédő napokon az érdeklődő közönségnek. A Klímakör kézzelfogható, játékos, interaktív formában hívja majd fel a résztvevők figyelmét a takarékos életmód miértjére és hogyanjára.  

A programról bővebb információ olvasható a weboldalon: http://barla.blg.sulinet.hu/diakbiologus_es_koernyezetvedo_napok_2013

A Klímakör életre hívta a tudatos vásárlók körét is Tatabányán, szeretettel várnak mindenkit, aki csatlakozni szeretne a beszélgetésekhez. Boda Andrásné elérhetősége: 06-20-310-55-98.    http://kornyezetvaltozas.lapunk.hu/

Cserteg István a Vértes Agórája képviseletében elmondta, hogy eddig már több, mint ezer ember látogatta végig az épületet, amiről tudni kell, hogy világszínvonalú fény-, és hangtechnikai eszközökkel rendelkezik. Büszkén fogalmazta meg: Londonban és Párizsban sincs ennél jobb felszerelés. A Vértes Agórája 6-án és 7-én nyitja meg kapuit a látogatók előtt, a megnyitó színes programja olvasható a weboldalon.

Cserteg István elmondta, hogy tárt karokkal várják a civil szervezeteket, bárkinek bármilyen jó ötlete van, vagy csatlakozni szeretne egy már meghirdetett programhoz nyugodtan keresse őt a Vértes Agórájában. www.avertesagoraja.hu

Hudák Tibor a Peron Music alapítvány képviseletében újra meghívott mindenkit a Peron 20. születésnapjára, amely a márciusi szokatlan hóesés miatt elmaradt, így április 21-én kerül megrendezésre a Vértes Agórájában. Külön felhívta a figyelmet arra az izgalmas flashmobra, amit a dobosokkal készítettek elő, és amelyet szombaton 19.40-kor mutatnak be Tatabányán.  www.peronmusic.hu

 Fehér Mária, a tatai Magyary Zoltán Népfőiskolai társaság képviseletében a rengeteg színvonalas program közül az április 22-én megrendezésre kerülő jótékonysági hangversenyt emelte ki, amelyet a tatai zeneiskolában szerveznek 18.00 órai kezdettel. A hangversenyt a fiatal, tehetséges kárpátaljai zongoraművész, Bacsi János adja, a gálakoncerttel hálálja meg a népfőiskola tanulmányi támogatását.

A népfőiskola weboldala: www.magyary.webnode.hu

Monos Kriszta a Petőfi Tömegsport Szabadidő Egyesülettől elmondta, hogy programjaik lebonyolításához szívesen fogadnak önkénteseket, így ha valaki úgy látja, csatlakozna akkor jelentkezhet a 34/311-151-es telefonszámon az egyesületnél. Két természetjűró túrát ajánlott a sajtó figyelmébe: április 7-én vasárnap a természetjáró szakosztály indul jó hangulatú túrára, április 20-ára pedig készíthetik túracipőjüket és gyaloglóizmaikat a Gerecse 10-20-50 megszállottai.  

Május 1-jén rendezik meg a Jubileum parkban a tavaszköszöntő kupát, amelyen míg a férfiak futballban mérhetik össze küzdőképességüket, a nők zumbával hozhatják formába testüket. A programon szűrővizsgálatokra is várják a résztevőket.

Simon Katalin a Vakok és Gyengénlátók KEM megyei Egyesületétől a Sárberki Általános Iskolában megrendezésre kerülő sportnapról szólt, amelyen a résztvevők megnézhetik, illetve kipróbálhatják a paralimpiai sportágakról ismert vakfocit, csörgőlabdát, illetve fogyatékkal élők mérik össze képességeiket a 9.30-17.00-ig tartó rendezvényen. A rogramra kortól függetlenül mindenkit szeretettel várnak. A rendezvényről információ kérhető Simon Katalinnál, a 30/528-8880-as telefonszámon.

Szódáné Mazalin Éva a Bárdos Nyugdíjas Klub által szervezett tekebajnokságra hívta fel a figyelmet, amelyet április 11-én 10.00 órai kezdettel szerveznek meg a nyugdíjasok a tekepályán. A rendezvényt Kancz Csaba alpolgármester úr támogatja. Április hónapban minden nyugdíjas klubban megünneplik a költészet napját, ahol a nyugdíjasok saját maguk által választott verssel lépnek színpadra. 

<
>
<
>



BÁZIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET

POSTACÍM: 7900 Szigetvár-Becefa, Fő utca 15/1

Székhely: 2800 Tatabánya, Erőmű tér 7/a

Telefonszám: +36 30 601 4455

E-mail: info@bazispont.hu