Lehár Nyár 2015

Már harmadik éve július és augusztus hónapokban minden vasárnap este vidám térzene töltötte be a Klapka teret. Az élő koncertek, amelyeket környékbeli együttesek szolgáltattak, egyre népszerűbbek a komáromiak körében. A rendezvény szervezője a 2012-ben alakult Lehár Ferenc Polgári Társulás. Céljuk, hogy Komárom patinás, történelmi belvárosának a főterét megtöltsék élettel, vidámsággal, zenével. Klemen Teréz, a polgári társulás elnöke elmondta, hogy a világszerte ismert és elismert zeneszerzőnek emlékét szeretnék a rendezvénysorozattal méltón megőrizni. Vasárnap esténként összegyűlnek a Klapka téren a családok, barátok, a zenekedvelő közönség. Elképesztő közösségformáló ereje van és a növekvő nézőszám bizonyítja, hogy az igényes szórakozásnak erre a fajtájára szükség van. Újabban gyermekfoglalkozások és divatbemutatók – helyi butikok ruháiból – is színesítik a programot.

A Lehár Ferenc P.T. szervezésében megvalósuló következp program a komáromi Opera Gála less 2015. október 7-én.

 Lehár Nyár

Lehár Nyár

Lehár Nyár



Feliratkozom a hírlevélre


<
>
<
>



BÁZIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET

POSTACÍM: 7900 Szigetvár-Becefa, Fő utca 15/1

Székhely: 2800 Tatabánya, Erőmű tér 7/a

Telefonszám: +36 30 601 4455

E-mail: info@bazispont.hu