Molnár Rozália felvidéki képzőművész kiállítása Esztergomban

Országjáró Fényszilánkok” címmel adott otthont az esztergomi ferences rendházban található Kákonyi Asztrik Kortárs Galéria kiállítóterme a Komáromhoz tartozó Örsujfalun élő Molnár Rozália képzőművész alkotásainak.

A kiállítás fővédnökeként jelen volt Romanek Etelka, Esztergom polgármester asszonya és Bánhidy László alpolgármester.  Jelenlétével megtisztelte a rendezvényt Stubendek László, Komárom polgármestere és Knirs Imre alpolgármester is.

A Felvidék több helységéből is érkeztek vendégek, köztük Párkányból, Komáromból, Léváról, Szőgyénből. A megnyitó ünnepségen fellépett Pitti Katalin operaénekes és a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium fiúkórusa Pálmai Árpád karnagy vezetésével.

Molnár Rozália első két kiállítása Felvidéken „Fényszilánkok” címen vándorolt, majd az anyaországi bemutatkozások során „Országjáró Fényszilánkok” néven folytatja útját, utalva a történelmi Magyarország egységére, a szétszakítottság elleni összetartozásra.

A megnyitn fellépett Pitti Katalin, Liszt-díjas érdemes művész és Pálmai Árpád egyházzenész, énekes Hegedűs Valér zongorakíséretében . A kiállítás október 31-ig látogatható a Bottyán János utca 10. szám alatt, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium épületében.

Felvidék.ma

<
>
<
>



BÁZIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET

POSTACÍM: 7900 Szigetvár-Becefa, Fő utca 15/1

Székhely: 2800 Tatabánya, Erőmű tér 7/a

Telefonszám: +36 30 601 4455

E-mail: info@bazispont.hu