Nemzetgazdasági prioritásnak számít az Ipoly-híd megépítése

Ipolyhídvégen május 2-án munkaértekezletet tartottak az Ipoly-hidak megépülésében érintett magyar és szlovák hatóságok. A cél azonos, mielőbb szeretnék megkezdeni az Ipolyhídvég és Drégelypalánk közti híd építését. Határon átnyúló pályázati támogatásból építenék meg a közúti hidat. A tervek szerint az egykor felrobbantott híd nyomvonalán épülne meg az új híd. Az Ipolyhídvég és Drégelypalánk közötti híd megépülése nemzetgazdasági prioritásnak számít Magyarországon.

A szakmai értekezleten Lőrincz Mária, a Középső Ipoly Mente Régiófejlesztési Ügynökség igazgatója, a hídépítés egyik koordinátora a közös útkeresésre és a megoldási lehetőségekre hívta fel a figyelmet. A magyarországi fél vállalta a híd megtervezését, valamint a hozzá kapcsolódó útszakasz megépítését Drégelypalánk felől. A szlovák félnek kellene garantálnia az Ipoly jobb oldalán az úthálózat kialakítását. Besztercebánya megye az utóbbi időszakban némiképpen idegenkedett a pályázattól, így ezen a térfélen ezáltal kissé megakadt a folyamat.

A szakemberek egyetértettek abban is, hogy a most aktuális INTEREG pályázatok keretén belül a munkaerő mobilitása projektben adhatják be közös pályázatukat, mivel Drégelypalánkon több olyan üzem is működik, ahol felvidéki munkaerőt is alkalmaznak, többek között a Nagykürtösi járásból. Az itteniek jelenleg csak nagyobb kerülővel tudják megközelíteni magyarországi munkahelyüket. A megépülő hídnak köszönhetően könnyebben elérhetővé válik számukra is a magyarországi település. Természetesen Drégelypalánk számára is nélkülözhetetlen az Ipoly-híd.

A projekt kivitelezői a leendő híddal kapcsolatban kifejtették, mintegy ötven méter hosszú impozáns híd lenne, melynek összköltsége nem haladná meg a három millió eurót. Mindehhez együttvéve közel  1500-1700 méter útszakaszt kellene kiépíteni a folyó két oldalán.

Mint Dombai Gábor, a magyarországi község első embere a Felvidék.ma-nak elmondta, immár huszonöt éve szeretnék elérni az összeköttetés megvalósulását. A kezdeményezésnek voltak kevésbé mozgalmas időszakai. A munkamegbeszélésekkel kapcsolatban kifejtette:  „Bizakodó vagyok, apró lépésekkel haladunk a cél felé”.

Az Ipoly két partján található település évszázadokon keresztül összetartozott, lakói kölcsönösen keresték fel egymást.  A kapcsolatot jellemzi, hogy egy időszakban Ipolyhídvég a drégelypalánki egyházközség leányegyházaként működött.

A településeket már a középkorban is híd kötötte össze.  Az Ipolyhídvég központjában álló kőhidat a visszavonuló német csapatok robbantották fel a második világháború utolsó hónapjaiban. Azóta járművel a több mint tíz kilométerre lévő Ipolyságon keresztül közelíthető meg a folyó túlpartján található község.

Az ezredforduló környékén ugyan megépült egy faszerkezetes, a gyalogos és kerékpáros közlekedést szolgáló híd, miáltal legalább gyalogszerrel és kerékpáron megközelíthető a szomszédos település.

Forrás: Felvidék.ma

<
>
<
>



BÁZIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET

POSTACÍM: 7900 Szigetvár-Becefa, Fő utca 15/1

Székhely: 2800 Tatabánya, Erőmű tér 7/a

Telefonszám: +36 30 601 4455

E-mail: info@bazispont.hu