A Komáromi Városi Diáktanács tisztelettel hívja és várja jelenlegi és leendő partnereit 
2013. április 25-én 11 órától a VI. Szót kérünk! Ifjúsági konferenciára.
A konferencia helyszíne: Arany 17. Rendezvényközpont
A konferenciát megnyitja: Ádám Tamás a Komáromi Városi Diáktanács elnöke
Levezető elnök: Monostori Éva közösségfejlesztő

Senki nem születik jó állampolgárnak, ahogy egyetlen államban sincs magától értetődő demokrácia.
Sokkal inkább igaz az, hogy mind a kettő folyamat, amely egy egész életen át tart és fejlődik. A fiatalokat születésüktől kezdve be kell vonni ebbe a folyamatba azért, hogy a minket érintő ügyekben tevékeny részt vállalhassunk. Nyilvánvalóan a ma fennálló lehetőségek határozzák meg azt, hogy milyen mértékben leszünk képesek befolyásolni a bennünket érintő döntéseket, és érvényesíteni a javaslatainkat. Az elsődleges célunk természetesen az, hogy a felnőtt társadalom, a döntéshozók olyan embereknek tekintsenek bennünket, akik érdemesek az őszinte tiszteletre és ilyen értelemben egyenlőnek tekinthetőek a felnőtt társadalom bármely tagjával.
A konferencia célja, hogy a Komáromi Városi Diáktanács által kidolgozott ifjúsági korosztálynak szánt szabadidos, kulturális és egyéb szolgáltatási területen kedvezményeket nyújtó Komárom Kártya bevezetésének lehetőségét a városban élő és tanuló fiatalokkal megvitassa.

A Komáromi Városi Diáktanács tisztelettel hívja és várja jelenlegi és leendő partnereit
2013. április 25-én 11 órától a VI. Szót kérünk! Ifjúsági konferenciára.
A konferencia helyszíne: Arany 17. Rendezvényközpont
A konferenciát megnyitja: Ádám Tamás a Komáromi Városi Diáktanács elnöke
Levezető elnök: Monostori Éva közösségfejlesztő

11.00 Köszöntő - Ádám Tamás a Komáromi VDt elnöke
11.10 Önindító, avagy mire és miként működjön a Komáromi Városi Diáktanács - Nagy Emese a Komáromi VDT elnökségi tagja
11.20 Komárom Kártya, mint lehetőség - Petőcz Ádám a Komáromi VDT elnökségi tagja
11.30 Komárom Kártya lehetőségei a DÖK-ök szemével - csoportmunka
12.00 A csoportmunkák összegzése
12.30 Nyárnyitó Tini nap – Monostori Kristóf a Komáromi VDT elnökségi tagja
12.40 Kötetlen tanácskozás
13.00 Összegzés, a konferencia küldetésnyilatkozatának megfogalmazása
13.15 Szendvicsebéd

<
>
<
>



BÁZIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET

POSTACÍM: 7900 Szigetvár-Becefa, Fő utca 15/1

Székhely: 2800 Tatabánya, Erőmű tér 7/a

Telefonszám: +36 30 601 4455

E-mail: info@bazispont.hu