Újabb ablak nyílt

Egyesületünk nevében Bereznai Csaba, Tatabánya alpolgármestere az Önkéntesség Világnapján nyitott ablakot az Ádventi téren.

Az Újvárosi Közösségek karácsonyi műsora mellett Bereznai Csaba mondott ünnepi beszédet az Árpád téren berendezett Adventi vásárra látogatók előtt, és nyitotta ki az újabb, hatodik Adventi ablakot.


Az alpolgármester úgy fogalmazott, az ünnep közeledtével fontos, hogy összefogjunk, és együtt tegyünk valami jót szeretteinkért, közösségünkért. Az adventi ablaknyitás előtt fellépő újvárosi közösségek is egymást segítve, összefogva munkálkodnak az év minden napján – hallhattuk Bereznai Csabától. Az este folyamán az újvárosi közösségek megmutathatták, hogy bennük mennyi érték lakozik. Az adventi műsorban részt vettek a KPVDSZ Művelődési Házban működő csoportok, körök, a Thália Alapfokú Művészeti Iskola, a Kereskedelmi, Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola, a Szent Margit Katolikus Általános Iskola és a Móra Ferenc Általános Iskola tanulói, a Bázis Gyermek- és Ifjúsági Egyesület képviselői, a Micimackó Óvoda apróságai és az Újvárosi Segítő Szolgálat munkatársai.

Forrás: tatabanya.hu

<
>
<
>



BÁZIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET

POSTACÍM: 7900 Szigetvár-Becefa, Fő utca 15/1

Székhely: 2800 Tatabánya, Erőmű tér 7/a

Telefonszám: +36 30 601 4455

E-mail: info@bazispont.hu