SzandraAuguszt-Baranyai Szandra vagyok, 1989-ben születtem Tatabányán. 2011-ben végeztem környezetmérnökként a győri Széchenyi István Egyetemen, 2016-ban pedig abszolutóriumot szereztem hulladékgazdálkodási szakmérnökként a Pécsi Tudományegyetemen. 2022-ben két további képesítést is megszereztem, egyfelől Kisgyermeknevelő-gondozó végzettséget, valamint Hordozási tanácsadó minősítést is kaptam.
Önkéntesként középiskolás éveim óta részt vettem az egyesület életében, először kisebb rendezvényeken, majd nagyobb, szakmai pályázatok elkészítésében, megvalósításában, elszámolásában. 2015 óta hivatalosan is a szervezet munkatársaként, 2016 januárja óta pedig elnökeként tevékenykedem.
Szakmai tapasztalatomat számos projekt szakmai munkatársaként, valamint önálló pályázatok megírásával, lebonyolításával, valamint ezen pályázatok programjainak szervezésével szereztem.
A rugalmas munkavégzésnek és időbeosztásnak köszönhetően jelenleg két kisgyermekem mellett végzem feladataimat.

 

Dalma

Hoffer Dalma vagyok, 1996-ban születtem Szigetváron. 2017 októbere óta dolgozom az egyesületnél, ahol először adminisztratív feladatokat, majd programszervezési és lebonyolítási feladatokat is ellátok. A rugalmas munkaidőnek köszönhetően gyermekeim mellett tudom a feladataimat elvégezni, amely számomra fontos.
Jelenleg munka mellett Bölcsődei és óvódai dajka képzésben veszek részt.

 

 

 

 

Önkénteseink

Auguszt József
Baka Dorisz
Baranyai András
Barát-Abrams Alexandra
Barta Bernadett
Csalai Judit
Dr. Lendvainé Komlós Zsuzsanna
Fejes Nikoleta
Fejes Laura
Henczer Éva
Horváth Vivien
Koleszár Kata
Lenti Krisztina
Maknincsné Ablonczy Etelka
Molnár Piroska
Monostori Éva
Nyirő Csilla
Pap Tibor
Roncz Kata
Schludtné Kárpáti Anita
Várhegyi Balázs