Ízelítő a Mikulás fotózás hangulatából

Mi jókislányok voltunk, igyekeztünk egész évben szépen viselkedni és jó programokat szervezni 😅
Köszönjük Mikulás bácsi a fotót 

 


Mikulás program dömping a BázisPontban
A hétfői Mikulás látogatásról egyelőre csak pár werk fotót osztunk meg. Húzós nap volt, mert e mellett a Hagyj el egy mikuláscsomagot akcióban is szerettünk volna részt venni. Így több önként jelentkező segítségével végül minden meglett. Ezúton is köszönjük Duffka Adrinak, hogy a Mikulás futára volt, Valamint kölcsönzött nekünk egy szuper égősort, Hegedüs Petinek, hogy ezermesterként fel is rakta a falra 🙂
Halas Máténak az asszisztálást a hirtelen jött ötleteinkhez, a hideg ellenére vállalt fotózást ❄❄❄
Nadrai Pityunak a Mikulás póni fogat kölcsönzését, Éder Balázsnak pedig a főszereplő bőrébe bújást 🎅


Advent 2. vasárnapja
Vasárnap a szemerkélő eső ellenére sokan eljöttek az ablak nyitásra, közös éneklésre.

A forraltbor finom, a tea meleg volt, a gyerekek pedig jót szaladgáltak 🙂
Most vasárnap is várunk Benneteket!

Adventi ablaknyitás
Ne feledjétek, holnap 16.30-tól várunk benneteket!
Versikét Abrams Grace fog mondani nekünk, s hogy megadjuk a keretet az alkalmaknak, a sokak által ismert Adventi hírnök dalocska közös eléneklésére kérünk benneteket! (Első vasárnap az első versszak, másodikon már két versszak, s így tovább.)
Adventi hirnök dal:
Ha a gyerekek közül bárki kedvet kapna, természetesen szívesen fogadjuk helyben is a jelentkezést ❤

Hagyj el egy Mikuláscsomagot 2021
Idén már harmadik alkalommal csatlakozunk a HAGYJ EL EGY MIKULÁSCSOMAGOT! országos akcióhoz, amiről itt találtok részleteket:
Dec 6-án keressétek a Bázis mikulásának csomagjait is város szerte 🙂

Programváltozás!
Kedves hozzánk járó családok, fiatalok!
Sok-sok gondolkozás, pro és kontra érvek mérlegelése után úgy döntöttünk, hogy az idei évre, SZOMBATOKRA tervezett, BENTI, ZÁRT TÉRI programjainkat nem tartjuk meg.
A VASÁRNAPI, SZABADTÉRI adventi “ablak nyitásra”, forralt borozásra, teázásra várunk mindekit. Ha maszkot húzol, mert úgy érzed jól magad, az sem baj, a fényeket látod, a verseket hallod 🙂
A szabadtéri mikulásozást szintén megtartjuk, öltözzetek melegen 🎅 😊

Adventi koszorú készítés – pótalkalom

 

Tegnap adventi koszorúkat készítettünk!
Aki lemaradt, s szeretne jönni, van 2 ellenállhatatlan ajánlatunk 🙂 Az egyik, hogy ma délután, 14.00-tól csatlakozhattok hozzánk egy ad hoc koszorú készítésre! Egy rózsaszín dobozos és néhány moha alapunk, sok-sok apróságunk van még!
A másik, hogy mi sem tétlenkedtünk, a sok szépségből alkottunk. Így akinek nincs ideje vagy épp kedve, készen is vásárolhat koszorúkat!
Nem árulunk zsákba macskát, a részvételi díj az alapanyag költségeket fedezi, 5.500 Ft/koszorú, s a kész alkotásoknak is ez az irányára. Mint minden más bevételt, ezt is a programokra, a Közösségi Tér fenntartására fordítjuk!
18 éven felülieknek védettségi igazolvány szükséges.

Adventi meglepetés
Advent másik meglepetése a közös karácsonyfa készítés. Na nem a hagyományos vonatkozásban, rendhagyó módon 🙂
Advent első vasárnapjától 22 napig 1-1 képet teszünk közzé, amelyet ki lehet színezni. Ezeket a legvégén összeállítva, egy hatalmas karácsonyfát kapunk.
Ha ti is szeretnétek részt venni benne, töltsétek le, színezzétek ki, s vagy szkennelve/fotózva vagy a BázisPont Közösségi Tér postaládájába bedobva juttassátok vissza hozzánk!

Adventi meglepetés
Még 2 meglepetéssel készültünk nektek Advent időszakára. Az egyik a jelképes gyertyagyújtás és ablaknyitogató, amit idén miniben, a Közösségi Tér udvarában szervezünk meg. Minden vasárnap 1-1 ablakunkat díszítjük fel és kapcsoljuk fel rajta a karácsonyi fényeket.
Mindemellé készülünk teával, forralt borral, énekszóval, versikével, közös műsorral, hogy együtt hangolódjunk az ünnepre.
A rendezvényen lesz lehetőség támogatói bögrék vásárlására is, hogy a karácsonyi reggeleken, hideg estéken szép BÁZISOS bögrékből tudjátok otthon kortyolni a kakaót, mi pedig az adományokból sok hasonló programot tudjunk szervezni 🙂

Mikulás fogatozás a BázisPontban

A fotózásos időpontok elfogytak, de a mikulás kocsiján minden érdeklődőt visznek egy körre 17.00-19.00 között!
Szabad kapacitás függvényében pedig beugorhattok a Mikuláshoz is, ezt azonban nem tudjuk biztosra ígérni!